Előre szólok, hogy az amiről a következőkben szó lesz, nem biztos, hogy létezik. Számomra persze nyilván, de mindenképpen nagyon szubjektív módon és lehet, hogy az olvasóim nagy része azt gondolja majd, hogy nekem igazából komoly és azonnali orvosi segítségre lenne szükségem. Mindegy; kockázat nélkül a tét is értelmét veszti.
Bizonyos térbeli helyek az idő meghatározott síkjaival kézen fogva képesek az egyénben hanglenyomatokat képezni. Olyan ismétlődő, az adott hely állandó hangeffektusaira kell gondolni, amelyek öntudatlanul is a részünkké válnak és sok esetben nem is reflektálunk rájuk, noha attól még léteznek. Sokszor az ébrenlét és az álom határán egyensúlyoznak ezek a hangok, és talán éppen ezért tűnnek éppoly képlékenynek és megfoghatatlannak, mint az álmok valószínűtlen álcahálója.
A késő éjszaka az ég mélykékjébe vonalat gravírozó repülők hangja valószínűleg mindenkinek ismerős, aki olyankor is éber tud maradni, amikor a zajok nagyja már elsimult. Mostanában az esti eltűnésbe vesző végtelen tehervonat kürtje ilyen, vagy a kisvárosi főutca járdalapjai közti apró illesztési réseket lereagáló gördeszka kerekek kátyúzaja, amint tovagördülnek a hazafelé tartó úton a helyi fiatalok fáradt talpai nyomán.
Más zajok még ébren találnak meg, de akkor meg egyéb főtevékenységeink vonják el előlük a figyelmünket, így nem halljuk, amikor a hazatérő galambszülők megbeszélik napi ügyeiket és a mindennapok megoldandó kérdéseit, vagy amikor a pénzszállító kocsi irdatlan motorja morog a hét ugyanazon napján kora este, ezzel is alátámasztva a páncélburok rést nem tűrő erejét és a világ dolgaiba vetett látszatbizalmunkat. Van olyan is, amikor még álmodnánk tovább, de a kukásautó ugyancsak menetrendszerű megjelenése kedd és péntek reggel 7 óra táján beelőz és a vekker helyett is emlékeztet a csakhamar bekövetkező ébredésre. Ilyenkor a kukásautót és kötelező berregését hátrahagyva leballagok dolgomat végezni, meg kávét készíteni Panninak és a hanglenyomat álomként válik bizonytalanná a legközelebbi feltűnéséig.
Végül vannak azok a napok, amikor a rutin megszűnik létezni, mert például ünnep van és nem úgy jár a vonat, a repülő, a pénzszállító meg a kukások, és akkor az egy olyan halál utáni nyugalmi pillanat, amikor ugyan nincs csend, mert halljuk és hallgatjuk a galambok turbékolását, a fekete rigók izgatott füttyentéseit, a mókusok csivitelését, meg a kutyák ugatását, amint azok nyomába erednek, vagy éppen társaikat üdvözlik. Ilyenkor minden egyéb hanglenyomat olyasféleképp veszti értelmét, mint egy rémálom abban a világban, ahol a kettősség egységgé szelídül.
