Az úgy van, hogy a valóság - jelen esetben az egyén valósága - adott minden egyes pillanatban, mégis lehet rajta változtatni egy -egyébként nem-létező- kapcsolóval. Ez a kapcsoló leginkább egy távirányítóhoz hasonlatos, annyiban, amennyiben távoli, vagy távolinak tűnő dolgokat lehet vele elérhetővé tenni, közel hozni.
A cél a valóság elviselhetővé vagy elviselhetőbbé tétele és itt most nem tudatmódosításról van szó, mert a valóság ugye akkor sem változik olyanná, ahogyan azt ott és akkor (és főleg ÚGY) felfogjuk, csak becsapjuk magunkat. A valóságkapcsoló hatásmechanizmusa a tudatmódosításéhoz hasonló, csak teljesen legális módon operál.
Ahány nyelv, annyi ember - mondják főleg arra utalva, hogy a több nyelvet beszélő ember több arccal (személyiséggel) bír. Ebben egyébként van valami, de ahogyan az egyik -tegyük fel az idegen, vagy új- nyelven nyerünk valamit, addig az addigi fő- vagy anyanyelvünkön -és főleg egy bizonyos életkor után, tegyük hozzá- elveszítünk valamit ezekből az arcokból. Egy átmeneti állapotban előfordulhat, hogy az ember az anyanyelvén épp úgy keresi a szavakat, mint ahogyan teszi azt a technikai, vagy közéletben használt, idegen nyelv esetében. Mind a kettő folyamatosan alakul, változik. Így összegezve, a nap végén, jó ha egy teljes személyiséggel rendelkezünk. A valóságkapcsoló pont ennek a megőrzésében segít. Segít fenntartani az egyensúlyt, mert ha az felbillen, akkor félrehúzza a lélek gyeplőjét is és akkor óhatatlanul lesodródik mind a szekér, mind pedig a kocsisa.
Itthon otthon vagyunk, azaz magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, csak néha egy-egy várt, vagy váratlan telefonhívás képes változtatni ezen. Az otthon biztonságot ad; nemcsak melegével, nyelvi közegével is - nem mintha az idegen nyelv bántó, vagy sértő lenne, de mindenképpen képes olyan szituációkat előidézni, amelyben az egyén képtelen egyéniségének, személyiségének megfelelő módon megnyilvánulni. Ez a zavaró, de nem szükségképpen bekövetkező esemény egyelőre néha árnyékot vet mindennapjaink külső, mondhatnám idegen nyelvi közegére, ennyiben pedig esetlegesen nagyobb bosszúságot okoz, mint örömet. Egyelőre nem gondolom, hogy ez a reláció változni fog - vagy hogy változnia kellene- a jövőben és vélhetőleg így lesz ez akkor is, amikor az idegen nyelv már egyre inkább a barátunk lesz.
A valóság-kapcsoló paradox módon elősegíti ebbe a fent leírt idegen világba való betagozódásunkat és jelenlétünket, mivel segít megőrizni valamit az -egyébként kézzel ugyancsak meg nem fogható- gyökereinkből és ezáltal megtartani az integritásunkat ebben a folyton változó világban. Csak arra kell vigyázni, hogy ne kapcsolgassuk a kapcsolót oda-vissza, mert akkor megbolondul a berendezés, mert ahogy ugye minden gépnek, a valóságkapcsolónak is lelke van...
